Kezdő bőrműves műhelyfoglalkozás

Az RMDSZ Arad Megyei Szervezete és a Pro Identitas Egyesület bőrműves műhelyfoglalkozást hirdet a Csoóri Sándor Alap és a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma támogatásával.

A program összeállítója és a sorozat megvalósítója a Békés Megyei Népművészeti Egyesület.

A műhelyfoglalkozás célja: a résztvevők betekinthetnek a bőrművesség rejtelmeibe. Megismerhetik a legalapvetőbb szerszámokat, azok használatát. A különböző bőrök kézbevétele mellett szó esik azok felhasználási lehetőségeiről. Többféle díszítőtechnika kipróbálásával készíthetnek maguknak apró tárgyakat (kulcstartó, bőrzacskó, különböző fonásokkal készített tárgyak és ékszerek), megízlelve ezáltal az alkotás örömét.

A műhelyfoglalkozások elméleti és gyakorlati vezetője: Hutkai László Népművészet Mestere, népi iparművész.

A foglalkozások 30 órát foglalnak magukba, maximális létszám 12 fő. Azon személyek jelentkezését várjuk, akik vállalni tudják a két hétvégén való részvételt, hisz ezek egymásra épülő foglalkozások.

Foglalkozási napok: 2024. február 10-11. és március 2-3.

Az oktatás ingyenes, ami tartalmazza a felhasznált anyagköltség jelentős részét is. Saját hozzájárulás összege 150 lej. A műhelyfoglakozáson az elkészült tárgyak a résztvevők tulajdonát képezik.

A képzésre az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének székházában kerül sor.

Jelentkezni és további kérdésekkel kapcsolatban a 0728-968056; 0257-250627-as telefonszámokon lehet.

Jelentkezési határidő: 2024. február 6.

Csuhétárgykészítő műhelyfoglalkozás

Az RMDSZ Arad Megyei Szervezete és a Pro Identitas Egyesület csuhétárgykészítő műhelyfoglalkozást hirdet a Csoóri Sándor Alap és a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma támogatásával.

A program összeállítója és a sorozat megvalósítója a Békés Megyei Népművészeti Egyesület.

A műhelyfoglalkozás célja: a hallgatók megismerkednek a csuhéfelhasználás kultúrájával. a csuhé alapanyag tulajdonságaival, beszerzésének lehetőségeivel, a munkához szükséges eszközök, szerszámok rendeltetésszerű használatával.  Elsajátítják a bábok, játékok, edényalátétek, lábtörlők, csuhédobozok, kosarak, szatyrok, ékszerek elkészítésének módjait.

A műhelyfoglalkozások elméleti és gyakorlati vezetője: Bencsik Márta, népi iparművész.

A foglalkozások 30 órát foglalnak magukba, maximális létszám 12 fő. Azon személyek jelentkezését várjuk, akik vállalni tudják a két hétvégén való részvételt, hisz ezek egymásra épülő foglalkozások.

Foglalkozási napok: 2024. február 3-4. és március 16-17.

Az oktatás ingyenes, ami tartalmazza a felhasznált anyagköltség jelentős részét is. Saját hozzájárulás összege 150 lej. A műhelyfoglakozáson az elkészült tárgyak a résztvevők tulajdonát képezik.

A képzésre az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének székházában kerül sor.

Jelentkezni és további kérdésekkel kapcsolatban a 0728-968056; 0257-250627-as telefonszámokon lehet.

Jelentkezési határidő: 2024. január 30.

Népi ékszer – gyöngyfűzés foglalkozássorozat

A foglalkozássorozat célja, hogy a résztvevők megismerkedjenek a népi gyöngyözés különböző technikáival, és azokat kreatívan alkalmazva ma is használható ékszereket készítsenek.

A program összeállítója és a sorozat megvalósítója a Békés Megyei Népművészeti Egyesület, Békéscsaba. 

A foglalkozásokat vezeti: Farkasné Jeszenszky Anita, ékszerkészítő népi iparművész, a Békés Megyei Népművészeti Egyesület tagja 

  1. alkalom – 2023. február 4. – A foglalkozás témája: Tászli készítése

A függőleges fűzés technikájának elsajátítása egy klasszikus népi ékszeren. Ezen alkalommal a néptáncosok legkedveltebb gyöngygallérját, a tászlit fogjuk megfűzni. Az ékszert szaténszalaggal fogjuk lezárni, megtanuljuk, hogyan kell szépen felvarrni a szalagot.

Haladóknak: Erdélyi gyöngygallér

  • 2. alkalom – 2023. február 18. A foglalkozás témája: Virágos gyöngyszalag, hullámos díszítményeinek elkészítésé

Új fűzési technikával ismerkedünk meg, virágos gyöngyszalagot készítünk. Ez lesz a mai nyakláncunk alapja, kis hullámokkal és cseppnyi lógókkal fogjuk díszíteni.

Haladóknak: Lakócsai nyakék

  • 3. alkalom – 2023. március 4. A foglalkozás témája: Gyöngyhímzett  karkötő

Bársonyszalagot díszítünk gyöngyhímzéssel és megtanuljuk a szalag szélének gyöngyözését is.

Haladóknak: Ukrán kisleveles

  • 4. alkalom – 2023. március 11. A foglalkozás témája: Gyöngyszövött karkötő készítése

A gyöngyszövés eszközeivel és technikájával fogunk megismerkedni. Keresztszemes minta felhasználásával gyöngyszövött karkötőt készítünk. Megtanuljuk a fonalsodrást, mint záródási lehetőséget.

Haladóknak: Herringbone karkötő

  • 5. alkalom – 2023. március 25.  A foglalkozás témája: Gyöngyhímzett medál készítése

Megismerkedünk a gyöngyhímzés alapjaival, a szabadrajzú kalotaszegi motívumokkal gyönggyel kivarrott medált készítünk. 

Haladóknak: Kalotaszegi hálós hímzett kis medál vagy fülbevaló

Arad és Arad vidéki szabadrajzú gyapjúhímzések foglalkozássorozat

Az RMDSZ Arad Megyei Szervezete és a Pro Identitas Egyesület Arad és Arad vidéki szabadrajzú gyapjúhímzések foglalkozássorozatot hirdet a Bethlen Gábor Alap, a Csoóri Sándor Alap és az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával.

A foglalkozássorozat célja, hogy a résztvevők megismerkedjenek az Arad és Arad vidéke gyűjtőhellyel megjelölt mustrák csoportjával, a minták mai használati tárgyakon való alkalmazásával.

A program összeállítója és a sorozat megvalósítója a Békés Megyei Népművészeti Egyesület Békéscsaba. 

A foglalkozásokat vezeti: Bogárné Szőke Erika, hímző népi iparművész, a Békés Megyei Népművészeti Egyesület tagja.

A foglalkozásokra 5 alkalommal kerül sor, ami alkalmanként 7 óra. 

Az oktatás ingyenes, ami tartalmazza a felhasznált anyagköltség jelentős részét is. Saját hozzájárulás összege 150 lej. A tanfolyamon elkészült tárgyak a résztvevők tulajdonát képezik. A tanfolyam maximális létszáma 12 fő. Azon személyek jelentkezését várjuk, akik vállalni tudják az öt hétvégén való részvételt.

A képzésre az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének székházában kerül sor. Jelentkezni és további kérdésekkel kapcsolatban a 0728-968056; 0257-250627-as telefonszámokon lehet. Jelentkezési határidő: 2022. november 21.

1. alkalom

Megismerkedünk az Arad és Arad vidéki szabadrajzú szőrhímzéses párnavégek és hosszúkendő mintáival, azok szerkezetével, motívumaival, rajzolatával, színeivel, öltéstechnikájával. Bemutatjuk a ma használható alapanyagokat, fonalakat, eszközöket.

Egy telefontartó elkészítésével gyakoroljuk a mintaelhelyezés, mintafelvitel, a hímzés és a tárgy összeállításának technikáját.

2. alkalom

Célunk ezen a foglalkozáson egy asztali futó elkészítése. Megismerkedünk az alapanyag szabásával, a minta kijelölésével, annak drukkolásával, a színek és öltések alkalmazásával, az alapanyag szegésével, ezen belül a paplansarok és azsúr elkészítésével.

3. alkalom

Egy modern díszpárna elkészítését kezdjük el. Kiszabjuk az alapanyagot, elhelyezzük a mintát, összeállítjuk a színeket, elkezdjük a hímzést.

Megismerkedünk a párna összeállításának technikájával, a szegéssel és a szélösszedolgozó öltéssel.

4. alkalom

A foglalkozáson egy ajándék tasak elkészítése a cél. A mintaelhelyezés, a hímzés megkezdése után megismerkedünk a zsinórkészítés és behúzás, az ajándék tasak összeállításának technikájával.

5. alkalom

Cél egy praktikus táska elkészítése. Az alapanyagok szabása, a mintaelhelyezés, a hímzés után a táska összeállítását ismerjük meg.

Nemezkészítő workshop

Az RMDSZ Arad Megyei Szervezete és a Pro Identitas Egyesület nemezkészítő foglalkozássorozatot hirdet a Csoóri Sándor Alap és az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával. A foglalkozássorozat célja, hogy a résztvevők a nemezkészítés területén a korábban megszerzett ismertieket és jártasságiakat tovább mélyítsék. Oktató Aba P. Ákos, nemezkészítő népi iparművész.

Jelentkezési határidő: szeptember 30.

A foglalkozás időtartama: 16 óra.

A foglalkozás témája:

Selyemberakásos nemeztáska és selyemnemez sál készítése.

1. alkalom 2022. október 1. 9-17 óra – selyemberakásos nemeztáska.

2. alkalom 2022. november 12. 9-17 óra – selyemnemezez sál készítése.

Az oktatás ingyenes, ami tartalmazza a felhasznált anyagköltség jelentős részét. Saját hozzájárulás összege 150 lej.

Az elkészült tárgyak a résztvevők tulajdonát képezik. 

A tanfolyam maximális létszáma 12 fő. 

Olyan személyek jelentkezését várjuk, akik ismerik a nemezkészítés alapjait és új technikát szeretnének elsajátítani.