„Erdélyi Szőlőhegyek” XIX.

A Romániai Magyar Gazdák Egyesülete idén tizenkilencedik alkalommal szervezte meg az „Erdélyi Szőlőhegyek” rendezvényét, az erdélyi borok legrangosabb szemléjét.

Dr. Csávossy György kezdeményezésére induló „Erdélyi Szőlőhegyek” évente, vándorverseny formájában kerül megrendezésre, már hagyományosan a legismertebb borvidékeken, idén a Szilágy megyei Kémerben (Camăr), a Fort Silvan Pincészethez tartozó Kemsilvanum  Panzióban.

Ebben az évben rekordszámú minta érkezett, összesen 204 bor, amelyből 139 fehér-, 19 rosé- és 46 vörösbor.

A zsűrizést négy, magyarországi és hazai szakemberekből álló bizottság végezte, akik a következőképp díjazták az erdélyi gazdák borait:

Fehérbor kategóriában: 14 Aranyérem, 48 Ezüstérem, 49 Bronzérem, 26 elismerő oklevél, 1 bor kizárva

Rosé borok kategóriában: 3 Aranyérem, 6 Ezüstérem, 8 Bronzérem, 2 elismerő oklevél

Vörös boroknál: 9 Arany érem, 15 Ezüst érem, 16 Bronz érem, 6 elismerő oklevél.

 

Első helyen végzett, így Champion díjjal és Csávossy György emlékdíjjal jutalmazták a helyi pincészet (Fort Silvan) 2016 évjáratú Olaszrizling bora.

 

2018-as egyesületi tervek

Az egyesület vezetősége 2018-ban továbbra is támogatni szeretné Arad megye magyar kulturális életét.

Ennek érdekében számos pályázatot nyújtott be az Arad Megyei Kulturális Központnál, a Communitas Alapítványnál, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-nél, Arad Municípium Kulturális Központjánál. Sikeres elbírálásban reménykedünk!